feb
20

TÁJÉKOZTATÓ A STARTMUNKA PROGRAM MEZŐGAZDASÁGI PROJEKTJEIRŐL

Írta: Kozma Zsuzsanna Módosítás: (2012 február 16) Nyomtatás

TÁJÉKOZTATÓ A STARTMUNKA PROGRAM MEZŐGAZDASÁGI PROJEKTJEIRŐL

 

 

alt

A februárban indult Startmunkaprogram keretén belül a márciustól induló mezőgazdasági projektekkel kapcsolatos tájékoztatót tartott a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának munkatársa Hanich Izabella és a projekttervek szakmai véleményezésére felkért dr.Tóth Zoltán a Pannon Egyetem Georgikon Karának általános dékánhelyettese február 9-én, a Devecseri Kastélykönyvtár lovagtermében.

 

 

 

 

 

 
A tájékoztató megbeszélésen a Somló-környéki TKT és a Sümegi Kistérségi Többcélú  Társulás érintett önkormányzatainak polgármesterei, képviselői megismerhették azokata szempontokat melyek alapján a szakemberek elkészítették a projektterveikhez kapcsolódó véleményeket. A rendezvényen a szakvélemények mellett a releváns tervezett képzésekről tartottak tájékoztatást a Türr István Képző és Kutató Intézet munkatársai.
 
A devecseri kistérségben 10, a sümegi kistérségben pedig 11 településen indul mezőgazdasági projekt. Ezen kívül térségünkben további 18 projekt indul március 1-től. A Startmunka projektek megvalósítása ez év december 31-ig tart.
 
 alt
A tájékoztató megbeszélésről szóló - a helyszínt adó Devecser város honlapján található
cikk itt olvasható.